Birtok
Szőlőterületeink Bátán, a szekszárdi borvidék legdélibb csücskén találhatóak. A település Magyarország legnapfényesebb (és legmelegebb) területeinek egyike, a napsütéses órák száma évente 2060-2070 óra.
Ezen a vidéken a kelták foglalkoztak először szőlőtermesztéssel. A kelták itt létére a legfontosabb bizonyíték annak a kelta magaslati településnek (talán földvárnak) a maradványai, amely az egyik területünk alapját is képzi. Ahogy a kelták számára ideális volt a földvár elhelyezkedése – onnan föntről minden irányban nagyon messzire el lehetett látni – , úgy a szőlő számára is ideális ez a hely, hiszen a nap és a szél is több oldalról éri, a pannóniai üledéken kialakult löszrétegen található jó vízgazdálkodású, magas tápanyagtartalmú talajon termő szőlőből jó savú, gyümölcsös és testes borok készülnek, az itt szüretelt rajnai rizlingből különleges ízvilágú testes fehérbor éppúgy készíthető, mint könnyed, jó savú pezsgő alapbor.
A többi területünk a falun kívül található, az 56-os út másik oldalán, a Cserhát és a Cenege jó vízháztartású és tápanyag-gazdálkodású területeiről könnyed, gyümölcsös rozék és vörösek, illetve nagy testű borok is készülnek.
Sokszor idézett közhely, hogy Pannoniában a rómaiak honosították meg a szőlőművelést, mégpedig Probus császár uralkodása idején. Azonban a szőlőművelés és borkészítés valószínűleg már sokkal korábban megkezdődött a térségben. Kelet-Közép-Európában a kelták, tőlünk délre, a Balkánon a thrákok műveltek szőlőt. De kétségtelen, hogy a rómaiak korában már nagy jelentőségű termelési ágat jelentett a karózott, alacsonyan művelt szőlő.
A történészek sokáig vitatkoztak azon, hogy a magyarok műveltek-e szőlőt és készítettek-e bort, vagy csak fogyasztották. A nyelvészeti bizonyítékok cáfolhatatlanok: a szőlő, bor, csige, seprő, dug, homlit, ültet, metsz és nyit szavaink szőlőművelésre és borkészítésre utalnak. E szavak a honfoglalás előtt kerültek nyelvünkbe, tehát nem itt ismerték meg őseink a szőlőművelést.
A helynevek és az élő emlékezet lejegyzésének segítségével azt is bizonyították néprajzkutatók, hogy folyóink közelében, ligetekben fára futtatva is termesztettek szőlőt őseink a honfoglalást követő századoktól szinte máig. Legelső okleveleink is megemlítenek borral adózó, félszabad szőlőműveseket még a nyugati telepesek nagyobb mértékű beáramlása előtti időből.