Ez az írás most kissé megosztó lesz. De akkor is le kell írnom. És előre kell bocsátanom, én nem tehetek róla, teljesen jóhiszeműen kezdtem bele ebbe az egészbe. A bor és a vers kapcsolatába. Az egész úgy kezdődött, hogy a hírlapárusnál állva észrevettem az egyik boros magazint. És jött a sugallat: meg kellene venni. Hiszen nekem is van borom, jó lenne látni, mire is van igény, merre fejlődik a borászat, a marketing, és mit olvasnak szívesen az emberek a borról. És mivel ez egy kellemes, januári délután volt, hazaérve rögtön el is olvastam a kérdéses magazint “egy hajtásra”. De sok(k) volt a jóból. Talán úgy vagyunk ezzel, mint a barrique hordóban érlelt borokkal. Egyszerre csak keveset iszunk belőle.

Persze, nagyon jó volt látni a fejlődő borászatokat, tudni, hogy egyszer ők is úgy kezdték, kicsin és az ismeretlenség homályából, mint én. És akkor jött a vers. Egy általam sokra tartott, szűkebb hazámból származó borász beszélt az új címkéiről, amelyekről a gemenci erdő élővilága köszön vissza. (Már ez is: szerintem Dunát lehetne rekeszteni mindazon szekszárdi borosgazdákkal, akiknek a címkéin gyurgyalag, fekete gólya, vaddisznó vagy éppen szarvas szerepel.) És persze minden palackon szerepel vers is, amit egy direkt erre a munkára felkért személy készített. Szóval vers. A palackon. Azt hiszem, kevés dolgot utálok jobban, mint a verseket a palackon. (Legjobb esetben csak vihogok rajta. Vagy mint most is – dühöngök.)

Vers a boron – vers mindenkinek

És akkor képzeljük magunk elé a szituációt. Emberünk megáll a hipermarketben a boros polcnál. Leemel egy tetszőleges rozét. Elolvassa a hátoldalán a verset. Nem, ez túl romantikus, mégsem a szerelmemnek viszem, csak a nagyinak – sóhajtja, majd visszarakja a palackot. A másik túl elvont, a harmadik, igen, a harmadik gyönyörűen rímel, ez az, gondolja, és gyorsan kifizeti a bort. Szóval mit keres a vers a címkén? Elolvassa ezt még valaki? Távol álljon tőlem, hogy a borászt vagy a versírót szidjam. És nem utálom a költőket sem. Sőt! (Azért nem tagadhatom meg azt az öt évet sem, amit az irodalom tanszéken tanulva töltöttem.) Igenis, jóban vagyok a versekkel, és a költőkkel is.

De hogy a palackon? Én még nem találkoztam olyan vevővel, aki a palackon található verset dicsérte volna. Vagy akár a palackokon található borleírást. (Ez megint megérne egy külön blogbejegyzést. Például hogyan lehet elkortyolni, élvezni “a hordófűszerekbe forgatott kakaós erdei gyümölcsöket”?)

Persze lehet, hogy tévedek. És lehet, hogy van olyan ember, aki a vers miatt veszi meg a bort. Vagy nem veszi meg, mert a második rím nem elég csengő. És igen. El tudok képzelni olyan helyzetet vagy éppen címkét, ahol nem sablonos, nem unalmas és semmitmondó egy vers. És persze találkoztam is olyan idézettel, ami nem öncélú volt, ami utalt valamire, ami valamilyen módon kapcsolódott a borhoz. De a nagy általánosságban ez nem igaz.

És igen, tudom, hogy létezik marketing, hogy kell a cégér a jó bornak is. De hogy ez egy vers lenne? Ezt már a legkevésbé sem hiszem. De legyen. Haladok a korral, ha ez a trendi, a menő, hát legyen, én is gyorsan összeszedek néhány rímet, és egy kis családi segítséggel két perc alatt kerekítettem néhány verset a palackjaimra. Az egyik:

(Hogy stílusosan maradjunk a gemenci élővilágnál.)

“Jön a gáz,

Száll a gőz,

Itt az őz

Elidőz.”

A másik pedig emígy szól:

“Bevallom, nem jó a borom,

De verssel tán eladhatom.”

Hm. A versben írt állítás természetesen csak a vicc kedvéért van így, a borom igenis jó. De honnan jött egyáltalán, hogy vers kerüljön a palackra?

Vajon hogy született maga az ötlet?

1. verzió: Gazdánk, legyen mondjuk Béla, elkészítette a borát, megbeszélte a címke tervezőjével, minek kell rajta lenni a címkén. Másnap szólt a tervező: Te, Béla, maradt még két sornyi hely. Olyan furcsa ez az üresség! Mit tegyünk oda? Bélánk hümmögött, gondolkodott, de mivel már akkoriban is az idő pénz volt, kínjában, és hogy gyorsan letehesse a telefont, azt mondta: Nem tudom, tegyünk talán oda valami verset? És így lett. A példa pedig ragadós lett, mert Bélánk jó marketingesként az őt először kiröhögő többi borásznak azt mondta, hogy valamirevaló bor meg sem jelenhet vers nélkül. Az olyan művelt…
2. verzió: Bélánk bora nem lett rossz, de jónak sem lehetett nevezni. Kicsit ecetes, kicsit vékony, de azért még iható. Hm – morfondírozott magában -, most mi legyen? Mivel tűnjek ki a tömegből? Talán ha írok egy verset rá és mindenkinek elmondom, hogy azért került rá a vers, mert ez egy nagyon KÜLÖNLEGES nedű, akkor elhiszik, megveszik és megisszák. És így is tett.
3. verzió: egy különlegesen elfajzott marketinges ötletére Bélánk külön készített bort halotti torra, esküvőre, születésnapra, keresztelőre és esküvőre, udvarláshoz és szerelmi csalódás utáni felejtéshez. Természetesen mindegyikhez külön címke és külön vers tartozott… (És így kezdődött a palacklíra.)

 

Az ötlet továbbfejlesztése – vers mindenre

Csak azt nem értem, miért pont a bort kell verssel árulni? Miért nem divat ez más termékek esetében? Például miért nem áll minden kenyér papírján: “Az vagy nekem, mint testnek a kenyér”? Vagy a hajsütővasra Eminescu sorát: “Nincs hullám, mely el nem illan”. Vagy milyen lenne, ha a cukrászdában az alábbi vers fogadná a vendéget:

Hófehér sarokházak mögött
rőt fatörzsek illata árad.
Gyümölcsíz kelyhének csillaga
csurrant csókokkal trillákat.

Diós ánizs aromája dús
mókus mintán fuvolázik.
Gesztenyének barna bája
hamvas ágakon hintázik.

Krémben úszó fátyolfelhő
porcelánján pihent pára.
Lágyan omló mézesője
mosolyt fakaszt menta ágyra.

Tükör táncot lejtő csengő
hálájával nyílik járda.
Távozik a kedves vendég,
a cukrászda visszavárja. (Forrás: innen.)

 

Kíváncsi vagyok, ki ért velem egyet?