Szeretem a nyarat. Nincs iskola a gyerekeknek, hosszabbak a nappalok, és több idő van egymásra, a családra és a barátokra is. Ezen a nyáron is kihasználtuk ezt, és sok-sok nevetéssel, örömmel, és szeretetben együtt töltött órával-estével lettünk gazdagabbak mi, felnőttek, de a gyerekeink is. Igazi feltöltődés volt ez nekünk, kis ünnepek a hétköznapokban, a dolgos nappalok után. Ilyenkor lehet folytatni azokat a korábban elkezdett beszélgetéseket a barátokkal, amelyekre év közben nem nagyon jut idő, ekkor lehet megosztani egymással mindazt, amit gondolunk, és amik vagyunk. A baráti találkozók, beszélgetések egyik kelléke pedig a bor is. Hogy miért? Nemcsak a bor élettani hatása miatt: vagyis hogy az alkohol (vagyis a bor) hatására könnyebb megnyílni egymás felé, hogy egyszerűen jobb a közérzetünk, feldobottabbak, nyíltabbak leszünk. A bor számomra Isten ajándéka, hiszen ő maga adta nekünk. Ennek az ajándékozásnak lényege: hogy Jézus a borban megosztotta önmagát velünk, és ezt kéri tőlünk is: osszuk meg egymással önmagukat, szeretetüket. A bor nem csak a nyelvet oldja meg, hanem a szíveket is megnyitja egymás felé, így könnyebb meghallgatnunk a másikat, befogadnunk a gondolatait, örömet és bánatot egyaránt. Hálás vagyok azért, hogy vannak barátaink, akikkel hasonlóképpen gondolkozunk, akikkel meg tudjuk osztani örömeinket és kudarcainkat, fájdalmunkat is! Ha a barátainkra gondolok, mindig Böjte Csaba mondatai jutnak az eszembe:

“A családunk egy tégla az épületben, ami önmagában könnyen sérül. A ház összedől, ha az építőkövek szétporladnak. Egy fa a pusztában ki van szolgáltatva a szélnek, bármerről is jön. Az erdő életadó közösségében nagyobb eséllyel áll ellen a vihar pusztításainak, mert társai vannak, akikkel közösen fogják fel a szelet. Fontos, hogy ne magányos fák legyünk, hanem erdők, hatalmas, szép, egészséges ligetek, melyeken az élet vihara nem tud kifogni.”

Forrás: freedigitalphotos.net

Manapság egyre szomorúbban látom, hogy a rohanó világ, a média egyik káros hatása, hogy elszigeteli egymástól a családokat (és ha nem vigyázunk, akkor a családtagokat is). Márpedig egyedül sokkal mélyebben érintenek a kudarcok, sokkal kiszolgáltatottabbnak, kisebbnek, bizonytalanabbnak érezzük magunkat. Régi bölcsesség, hogy a megosztott bánat fél bánat, a megosztott öröm pedig dupla öröm. Éppen ezért van szükség a barátokra, azokra, akikkel megoszthatjuk mindazt, ami velünk történik. A baráti találkozó mindig ünnep is: ünneplőbe öltöztetjük a lakásunkat és a szívünket is: megosztjuk egymással ételünket és italunkat, és részesülünk egymás életéből is. Ne engedjük hát, hogy a rohanó világ elszakítson a barátainktól, és ha már érezzük a kötelékek lazulását, próbáljuk rendbe hozni a mulasztást, és újra feleleveníteni, rendbe tenni a régi kapcsolatot – akár egy üveg jó bor mellett!

Ne legyünk magányos fák!