Minden évben el tudtunk eddig menni nyaralni a családdal, és a lányok kívánságára – vagy inkább szelíd(?) és ellentmondást nem tűrő nyomásukra – a Balatonra. Ha tehetjük, mindig más település az úti célunk, de vannak olyan helyek, amelyek különösképpen is a szívünkhöz nőttek. Ilyen például Ábrahámhegy is, amely természetes homokos strandjával a lányok kedvence, és ahol a környező települések és hegyek rossz idő esetén is rengeteg programmal, látnivalóval csábítanak bennünket. Nagy élmény volt pl. egyik évben a Csobánc megmászása, amikor a legkisebbünk a maga öt évével az óvatos szülőket buzdítva megszólalt a hegy közepén: Csak ne add fel a reményt, Anya! És tényleg, igaza volt, ilyen megkönnyebbült nevetés után váratlanul gyorsan felértünk a csúcsra.
Idén nem igazán volt jó strandidő, így bőven akadt alkalom a kirándulásra, hegymászásra. Vannak persze két-három évente ismétlődő programok is, olyan látnivalók, amit nem szívesen hagyunk ki. Ilyen pl. a Salföld közelében található egykori pálos kolostor romjai is, ahova ugyan lovas kocsin is el lehet jutni, de mi eddig minden egyes alkalommal gyalogosan megyünk el. A hely gyönyörű, egy csodálatos erdő közepén találhatók a romok.
Idén az utunkra Nyulász Péter Helka című könyve kísért el, amely sok olyan részletet, utalást tartalmaz a balatoni tájak kapcsán,amelyek még a mi gyermekeink érdeklődését is felkeltik, és élménnyé teszik az utazást is. A könyv alapján előttünk is megelevenedett a táj, Szentbékkállán eszünkbe jutottak a szakállas békák, még a Hegyestűre is sikerült felmásznunk, hogy lássuk a kővé vált agonokat. A hegyestűi geológiai bemutatóhelyen pedig megcsodálhattam azokat a kőzeteket élőben is, amiket előző félévben meg kellett tanulni és amelyek annyira fontosak a szőlőtermesztés – és a későbbi bor minősége szempontjából. Így megfoghattam a Somló egy darabját, a Sopron környéki gneiszet, a Velencei-hegység gránitját, a Balaton-felvidéki vörös homokkövet, a vulkanikus működés megannyi tanúját is.
Persze az is érdekes volt a gyerekeink számára, hogy a könyvben megismert és megszeretett két kis manó, Tramini és Furmint nem csak egyszerű kitalált nevek, hanem (most elsősorban a szüleik számára) megkóstolhatóak. A nyaralónk már a szőlőhegyen épült, és szinte mindenfelől szőlők vették körül, s házigazdánk egy üveg ábrahámhegyi traminivel fogadott bennünket. Akárhova, akármerre is vitt az utunk, rengeteg szőlővel, borral, pincével találkoztunk. Hiába – gondoltam – itt virágzik nyáron a borturizmus. A Balaton-felvidékiek összefogása, kezdeményezései példamutatóak! (Gondoljunk csak a borutakra, a rengeteg nyári boros rendezvényre, a borturista kártyára!) Ugyanakkor ennyi jó kezdeményezés mellett lehetetlen nem észrevenni a sok elhanyagolt, „alulművelt” (vagy egyáltalán nem művelt) területet, az elhagyott parcellákat. Vajon mi lehet ennek az oka? Hiszen a rengeteg pincészet, borászat számára megérné ezeknek a területeknek a művelése, a bor eladása! Ez igaz, csak az a probléma, hogy a Balaton-parti borászatok főként a nyáron érkező turisták látogatásából és fogyasztásából tudják fenntartani magukat. A vendéglátásra koncentráló borászok viszont éppen ezért nem tudnak annyi embert, energiát fordítani a szőlőterületek művelésére. A szívem fáj az elhagyott, eladó területek láttán! Milyen jó lenne, ha megérné, ha ebből is meg lehetne élni, és tudni, hinni azt, hogy nem szabad eltávolodnunk az életet adó termőföldtől! Szomorú, hogy falvainkban már alig valaki termel zöldséget, gyümölcsöt, mert a hipermarketekben „ugyanazt” a paradicsomot sokkal olcsóbban meg lehet venni, és akkor nem kell kapálni, gazolni, bajlódni, vesződni vele. És persze néha bennem is felsejlenek hasonló kérdések, mint amikor bedobunk egy követ a Balatonba, és a hullámok még sokáig gyűrűznek a vízben eltűnt kő helyén: érdemes folytatni mindazt, amit eleink, szüleink elkezdtek? Érdemes a szőlővel vesződni, harcolni lisztharmattal, peronoszpórával, aztán később borbetegségekkel, fejtéssel, hűtéssel? Vagy vegyük meg az olcsó olasz bort? Csak ne add fel a reményt, Anya! – visszhangzik kislányom buzdítása – és akkor megint könnyebb hinni, remélni, hogy a választott út életet, jövőt jelent.