Nyári meleg van, ülök a bekapcsolt sütő mellett. Bár a józan eszem azt súgja, nehogy süssek ilyenkor, a lelkemnek mégis kell a munka, a sütés öröme. A gyerekek innentől szinte folyamatosan táborban lesznek (vagyis: valaki a három közül általában ott lesz, hol egy, hol kettő, hol mindhárom). Jól esik őket ilyenkor valami saját kézzel készített ennivalóval útra bocsátani. (Mint a mesebeli legkisebbet egy tarisznya hamuba sült pogácsával.) Sokáig tanakodtam, mit is süssek. Olyat, ami sokáig friss marad, ami több nap múlva is finom. Így esett a választásom erre a perecre. Sós, ropogós, és hatalmas adag lesz belőle. (Ugyanakkor a családom eddig még mindig meg tudott felelni a kihívásnak, és napokon belül elpusztították.) A hozzávalók egyszerűek, semmik különleges alapanyag nem kell bele, nem kell előtte kifőzni, csak gyúrni, formázni, tepsire rakni és sütni. Egy kicsit újraélhetem a kisgyermekes lét örömeit is a végeláthatatlannak tűnő kígyó-gyurmázásban. Persze ez jó időtöltés, közös minőségi idő lehet a gyerekekkel is, ha éppen kaphatók egy kis együtt-működésre, de ma valahogy a meleg messzire űzte őket a meleg konyhától. Gyúrom, formázom a pereceket, sorra kerülnek a megrakott tepsik a sütőbe (mondom, tényleg jókora adag lesz belőle, kb. hat tepsinyi), majd félig sülten a perecekre kerül a lisztes-sós keverék is.

Aztán eszembe jut, hogy milyen nagyszerű ez a perec a borok mellé. Sokan kérdezik tőlem, mit adjanak a borok mellé egy-egy baráti összejövetelen, vagy éppen játékos kóstolón. Amikor borversenyen vagyunk, általában karikára vágott kiflit, cikkekre vágott almát, kis kocka sajtot szoktunk kapni a kóstoláshoz. Én az utóbbi kettőt általában mellőzni szoktam, mert nagyon elviheti az ízérzékelésünket, és csak némi kiflivel próbálom ellensúlyozni a sok egymás utáni tételt. Azt szokták mondani, hogy ha bort akarsz eladni, a kóstoláshoz adj diót, kolbászt, almát, sajtot vagy zsíros pogácsát. Ezek a bor ízét kedvezően befolyásolják, a dió és a sajt kiegészítheti, lekerekítheti az ízélményt. Ha viszont arra vagy kíváncsi, milyen a bor ténylegesen, általában kerülni kell az uralkodó ízvilágú ételeket, pl. a fokhagymás kolbászt. Így jó ötlet a borok mellé karikára vágott kiflit, bagettet kínálni. Ez a perec, amit most sütöttem, egyszerre két követelménynek is megfelel: az íze nem túl hivalkodó, nem nyomja el a bor eredeti zamatát, ugyanakkor a szemnek is gyönyörködtető látvány a sok perec. A ropogóssága napok múlva is megmarad, egyszerűen eteti magát, a családom is tanúsíthatja, hogy nehéz abbahagyni az evést.

A perec receptjét Tóthné Libor Mária Limara péksége c. könyvében találtam, illetve Limara honlapján is van egy hasonló (de nem teljesen ugyanolyan) recept itt. Aki hozzám hasonlóan perecsütésbe kezd, vegye figyelembe, hogy nagy adag lesz belőle, de az íze kárpótol minden fáradozásért, és igazán kiváló borkísérőt tehet az asztalra. De kiváló táborokba, piknikhez, kirándulásra, nyaralásra, kollégisták számára is. Miután kisült az utolsó adag, én sem bírtam tovább, bontottam egy üveg saját bort, és kint, az erkélyen hűsöltem egyet.

Ropogós, sós, semmi különleges íz nincs benne, ami elnyomná a borokat, épp ellenkezőleg, az egyszerű ízvilág hagyja érvényesülni a borokat.

Perec és bor. Jó páros.