Vége a szüretnek. Nincs tovább?

Duplán szép a látvány az egykori kelta földvárról, hiszen a tőkék is üresek, mindent leszedtünk.

Hálásan és nagy várakozással éltem meg a héten hétfőn az utolsó szüreti napunkat. Olyan volt, mint a cél előtt 50 méterrel indított végső hajrá, amikor már mindenki fáradt volt, és mindenkinek elege volt egy kicsit a ládákból, a pakolásból, a bogyózásból, a sok-sok mosogatásból. Szerencsére az időjárás sem avatkozott bele a tervünkbe, és már kora délutánra le tudtuk szedni a szőlőt az utolsó hektárról. Megelégedetten néztük a szőlőt, hibátlan, érett fürtöket sikerült betakarítani, amikből remélhetőleg zamatos, hosszú ízű, jó borunk lesz. Vége a szüretnek. Vége a sok szervezésnek. Vége az időjárás kémlelésének, vajon sikerül-e befejezni a napot. Vége a hajnali felkeléseknek, hogy munkakezdésig minden és mindenki a helyén legyen.

De ahogy a célvonal elérése a futónak még nem jelenti azt, hogy mindennel végzett, a mi munkánk sem fejeződött be a termés betakarításával. Hátra van még a borok kierjedése, állandó ellenőrzés, mikor kell kénezni, mikor kell lefejteni. Mit miben tudunk majd tárolni az erjedés befejezte után, mit kell sürgősen palackozni, hogy ezáltal is helyet nyerjünk. Kicsit úgy érzem magam, mint Mása a kásás mesében, minden “csupor”, kád, ballon, tartály és hordó tele van. (Persze a mi esetünkben nem kásával, hanem borral.) Ez persze öröm is, de azért ez még csak a tényleges munka egy része. Még hosszú az út, amíg a címkés palackok eljutnak a fogyasztóhoz. A gépeket (a traktort, az utánfutót) is le kell tisztítani, ahol kell, festeni, karbantartani. Felkészülni a hidegre, a télre. Fagytalanítani, a kisebb hibákat szerelni, a beállításokat ellenőrizni. A kényesebb eszközöket a hideg elől bevinni fedett helyre. A ládákat elmosni, összerakni és eltárolni a következő szüretig. Sok-sok lépés, egy kis “levezető futás” a verseny után.

Meg kell állni és megélni a mindennapi kis örömöket is

Persze van ebben örömteli esemény is, ilyenkor szoktunk a közvetlen segítőinkkel egy közös főzést tartani, ünnepelni és hálát adni a sikeres szüretért, megállni egy kicsit a nagy hajtásban és teret engedni az örömünknek. Ez is fontos mozzanat: kell, hogy tudjunk örülni mindannak, ami sikerült, ami közösen sikerült. Hisz vége a szüretnek. Kell, hogy tudjunk a néha türelmetlen, ideges, várakozással és szervezéssel teli napok után közösen asztalhoz ülni, megosztani egymással az ételt és az italt, beszélgetni, csak úgy együtt lenni. Nem kényszeredetten “jópofizni” a főnök előtt, hanem felszabadultan, a másik másságát elfogadva, szeretetben. És ebben segít a bor is: közösséget teremt, meghittséget, jó hangulatot hoz közénk. Annál is inkább, hisz elmondhatjuk, ebben a borban mindnyájunk munkája benne van.